Összegyűltek ők négyen újra - Melyik anyának legnehezebb a dolga? - Kezdek besokallni - Lenne egy jó kis kávézóm - Megszületett a Café Cactus gondolata
A következő
találkozásuk már nem csupán a véletlen műve volt, bár azt is badarság volna
állítani, hogy véletlenek egyáltalában léteznek. Judit nappalija számított a
ház egyetlen gyerekmentes övezetének, így is gyűltek össze ők négyen újra, egy
mosolygós vasárnap délután.
Kriszta
nagyon nem odaillőnek tűnt a maga loboncos vörös hajával. zöld szoknyája
végigomlott a galambszürke kanapén. Mellé Timi telepedett le, aki épphogy csak
magára rántott egy kék szabadidőruhát – alig tudott Bencétől elszabadulni.
- Jé, most már tudom, ki vagy te! –
csodálkozott Szilvi a falon lévő fekete-fehér fotót nézegetve. – Négyszemközt,
ez a műsorod címe.
- Igen, TV4. Bár elég vicces, mert
több százezer szem nézi minden héten.
- Én is szeretem, emberi sorsokat
mutatsz be. – huppant le az egyik kanapéba Szilvi. Egyik lábát felhúzta a
feneke alá.
- Igyekszem, köszi. – kissé álszent
volt a szemlesütés Judit részéről.
- Nekem is ismerős voltál egy
kicsit. – Timi arra gondolt, vajon mikor is tudott utoljára úgy istenigazából
odafigyelve megnézni egyetlen normális tévéműsort is.
- Bocsi, ha nem vagyok képben. –
szabadkozott Kriszta. - Nekünk még tévénk sincs.
- Hogy lehet így életben maradni? –
kérdezte némi túlzással persze, de azért némi éllel is Szilvi.
- Nagyon jól, kösz, a három gyerek
bőven kitölti az időmet. És tudod, a Waldorfos világba nem igazán fér bele a
képernyő.
- Kértek egy kis ennivalót?
Összedobtam néhány szendvicset. – Judit arról mélyen hallgatott, hogy a főúton
lévő pékségből hozatta őket, mert tőle a főzés ennyire fényévekre távol állt.
Eléjük tette a tálcát a dohányzóasztalra, ő maga pedig a másik fotelben foglalt
helyet.
- Három gyerek, az nem semmi. Én még
eggyel se bírok. – nézett Krisztára Timi elismerőleg. – Bár igaz, hogy ő még
kis totyogós.
- Nálam csak kettő van, de őket
egyedül nevelem. – Ezzel a mondattal Szilvi nyerte meg a „Melyik anyának legnehezebb
a dolga?” című versenyt, hiszen Kriszta és Timi legalább maga mögött tudhatták
hátországként a férjeiket.
- Megmondom őszintén, néha már
kezdek besokallni. Jó lenne valami mást is csinálni, mint a család meg a
házimunka. Pedig sütni nagyon szeretek, ez tény.
- Nekem is kezd hiányozni a
nyüzsgés, ami régen a pizzériában volt. Úgy szerettem jönni-menni a vendégek
között, még ha a nap végére alig bírtam is állni.
- Én dolgozom, kénytelen is vagyok,
mivel ex-férj nem igazán kényeztet el minket tartásdíj-ügyileg. – Szilvi ezzel
újabb részvét-pillantásokat zsebelhetett be a többiektől. – De fura módon
vannak még szabad vegyértékeim.
- Nekem a munka az élet… - sóhajtott
Judit, és a többiek nem tudták, hogy ezért irigykedjenek, vagy sajnálkozzanak.
– Kértek egy kis üdítőt vagy kávét?
- Ó, egy kávé jó volna! –
jelentkezett Kriszta, aki alig tudta nyitva tartani a szemét. – Bogi alig aludt
az éjszaka.
- Reméljük, jobbat főzöl, mint abban
a pocsék presszóban. – nevetett Szilvi.
- Ha tehetném, - merengett el Timi,
- lenne egy jó kis kávézóm.
Ide
most képzeljünk el egy másodpercnél hosszabb csendet.
Kriszta
lelki szemei előtt megjelent egy barátságos kis kuckó, ahová betérhet a
megfáradt vándor. Meleg színek, kényelmes fotelek – és a kávé mellé finom
sütemények. Gluténmentes, laktózmentes, mindenmentes finomságok, á lá Kriszta.
Timi
behunyta a szemét, és összemosódtak gondolataiban a régi pizzériás emlékei meg
a mostani álmai. Ezúttal egy napfényes kávézóban szolgálta ki a vendégeket, forró
csokit vitt ki és francia krémest, és persze gyűlt szépen a borravaló is.
Szilvi
az unalmas könyvelői munkájára gondolt. És arra, milyen izgalmas lehetne egy
újonnan induló üzlet pénzügyi terveit elkészíteni, és a folyamatot menedzselni.
Lenne egy kis mellékese egy vállalkozásból, és végre normális kávét tudna inni
a közelben. (Mert Judit eszpresszója se volt a tökéletesség csúcsa.)
Judit
képzeletben már a marketing-stratégiát dolgozta ki. Közösségi oldalak,
facebook-reklám, szórólapok a helyi intézményekbe, kapcsolati háló gyors
kialakítása a környéken… És persze a médiában szerzett befolyása is.
Mind a négyen kinyitották a
szemüket, és egymásra néztek. És megszületett a Café Cactus gondolata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése