Soha nem csaltam meg senkit. Ha valaha tennék is ilyet, akkor sem a saját házunkban, mivel a komédiákban és a krimikben is borítékolható, hogy ilyen esetekben tér haza a megcsalt férj.
A filmekben a férj vagy azért kapja rajta őket, mert eleve gyanakszik, szélsőségesebb esetben magánnyomozót is fogad, vagy azért, mert valami banális „véletlen” folytán hamarabb ér haza.
A nőknek valahogy tényleg nyitottabbak a receptoraik erre, és előbb vagy
utóbb észreveszik a párjuk megváltozott viselkedését, még akkor is, ha az
gondosan igyekszik eltűntetni a jeleket, túlórákat és hétvégi továbbképzéseket
hazudik, leszedi a hosszú hajszálakat a zakójáról, külön kimossa a rúzsfoltos
inget, és óvatosságból kitöröl minden „Nyuszómuszós” üzenetet, vagy előrelátóként
kettő telefonja, külön csajozós fb-profilja van. (Bár lehet olvasni olyan
sztorikat, ahol a férfi évekig, akár évtizedekig játszotta ezt, és élt kettős
életet, aminek az okát, pláne a menedzselését el nem tudom képzelni.)
Ebben a feladatban viszont én vagyok a megcsaló fél. Mivel hosszú távon
szeretőt tartani tényleg érthetetlen számomra (vagy igyekezzen megjavítani a
házasságát, vagy váljon el, és kezdjen új életet Nyuszómuszóval), ezért most
egy alkalomról, hirtelen fellángolásról lesz szó.
A férjem sokat dolgozik, külföldre utazik, vidékre jár, alig látom. Ha
hazaér, akkor vagy bezuhan az ágyba és alszik, vagy leül a kanapéra egy sörrel
és meccset néz, vagy otthon is dolgozik. A lényeg, hogy alig van rám ideje,
energiája, hiányolom a korábbi figyelmét, kedvességét.
Nem tervezem, hogy megcsalom, de valahogy csinosabban, sőt, kihívóbban
kezdek öltözködni. Élvezem, hogy megbámulnak az utcán, jobban riszálom a
seggem, férfi-kolléga mellé ülök le a menzán, régi fiú-barátaimmal
chattelgetek, stb. (A férjem mindebből az égvilágon semmit sem érzékel.)
Egyik reggel elromlik csap, a férjem vagy nem tudja megszerelni, vagy nem ér rá kihívni a szerelőt, szokás szerint elviharzik a
munkába, én meg otthon maradok, és keresek egy jó, olcsó és közeli szakembert.
Kareszt több ismerősöm is ajánlja, a netes értékelés szerint öt csillagja
van, naná, hogy őt hívom, megnyerő a hangja, udvarias a modora, ha nem is
azonnalra ígéri magát, mert ugye munkája van dögivel, de a délelőtt megpróbál beugrani.
11 óra van, csengetnek, épp főzök, rohadt meleg van, egy szál rövid otthoni
ruhácska van rajtam, hajam kontyba fogva, fakanállal a kezemben nyitok ajtót.
Karesz ott áll, kezében szerszámosláda, borostásan, kantáros nadrágban,
kivillannak az izmai.
Megmutatom neki a fürdőszobát, a mosdó alá fekszik, kérdezem, adogassam-e
neki a szerszámokat, de mikor nem ismerem fel, melyik a 12-es kulcs, röhög
egyet, és inkább ő keresgél a ládában. Látom, csorog róla az izzadtság, kérdem,
kér-e egy sört, visszautasítja, munka közben nem iszik alkoholt, kér-e egy
limonádét, azt köszönettel elfogadja.
Limonádé megérkezik, leguggolok mellé, úgy adom oda a poharat, ő felül, úgy
issza meg a limonádét. Az utolsó cseppig kiissza, a száját megtörli a koszos
kezével, én rámosolygok, ő rám néz, és mindenre ráérez, amit a tekintetemben
lát.
Lejön neki, mi a helyzet otthon, vágja, milyen hiányaim vannak. Magához
húz, és megcsókol a koszos, limonádés szájával.
Hamar lekerül rólam a kis ruhácska, róla is a kantáros nadrág.
A magáévá tesz a földön, aztán a mosógépen, végül a fürdőkádban. Ott
hempergőzünk éppen, minden csupa habfürdő, amikor hallom, hogy nyílik a
bejárati ajtó. Eszembe se jutott bezárni, meg hát amúgy is van a férjemnek kulcsa
ugyebár.
– Hahó! Mókuci! Nem láttad a kék mappámat? – Kipattanunk a kádból, mint az
őrült keresem a kis ruhácskát, valahová a sarokba került az elején, Karesz a
kantáros nadrágot, amit a szennyes-tartó mögé hajítottam a heves vetkőztetés
során. – Valahol itthon hagytam, pedig kellene a prezentációhoz. Hol vagy,
drágám?
– A fürdőben, kicsim! – kiáltom, miközben a csuromvizes testemre igyekszem
rángatni a ruhámat. Lenyomja a kilincset, természetesen a fürdőajtón sem húztam
el a reteszt. Amikor belép, felöltözve guggolok a mosdó mellett, kezemben egy
üres pohár.
– Szia, anyukám, puszi. Üdvözlöm.
– A vízvezeték-szerelő – mutatok Kareszra, aki hanyatt fekszik a mosdó
alatt, kezében a 12-es kulcs, rajta kantáros nadrág.
– Oh, igen, szuper, siker?
– Alakul – mondja Karesz, és látom, érzem, nevetést fojt vissza.
– Miért vagy te is csupa víz, kedvesem?
– A mester úr az elején elfelejtette elzárni központilag a vizet.
Kispriccelt. – Karesz erre kis híján felnyihog.
– És az a pohár?
– Megszomjazott a mester úr, készítettem neki egy limonádét.
– Azt istenien csinálod. Ízlett? – kérdi a mosdó alá kukucskálva.
– Igen, tényleg isteni volt! – Erre majdnem belőlem robban ki a hahotázás.
– Jól van, csak ügyesen, mire délután hazajövök, kész legyen, tudjak fogat
mosni meg borotválkozni.
Férj kimegy a fürdőből, halljuk, hogy keresgél a nappaliban, kutatja a
mappát a hálóban, aztán:
– Megvan! Csókollak! Viszlát! – kiabál be nekünk kintről, becsapja maga
után a bejárati ajtót, és leviharzik a lépcsőn.
A fürdőszoba padlóján mindketten fetrengünk a röhögéstől. Aztán rájövünk,
hogy a zuhanyzót még nem próbáltuk ki kettesben.
Karesznak másnap én is öt csillagot adok a neten.
(Intuitív Írás Kurzus egyik feladata)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése