Gerilla-kertészek

Elege volt az egész életből -  Tolta tovább a talicskát - Jácint - Gombóc Artúr csokijai - Kerékpározott, kocogott - Gerillakertész vagyok - Beszélgettek, nevettek, de nem történt semmi - Ti most együtt vagytok? - TeleTali - A csókolózós változatot javaslom - Várt. De hiába - Majdhogynem a menyasszonya - Szeretek veled sétálni - Ennyit megígérhetek

          Lili lehajtott fejjel sétált az utcán. A kavicsokat rugdosta.

            Elege volt az egész életből! Dávid, a párja, pontosabban exe épp előző éjjel tájékoztatta arról, hogy véget vet a kapcsolatuknak. Lili azt ugyan tudta, hogy a szerelme kiutazik Párizsba, egy „konferenciára”, csak arról felejtette el őt tájékoztatni, hogy kint is szándékozik maradni. És hogy nem egyedül, arról Dávid ma reggeli Insta-sztorija árulkodott, ahol egy csinos, szőke lánnyal itta a narancslevet. Az ágyban. Pedig Lili már az esküvőjüket is megtervezte.

            Lili nem a szokásos útvonalát járta, amerre dolgozni meg bevásárolni is járt. Csak úgy céltalanul bóklászott ide-oda a telepen. Vasárnap volt, az emberek kint napoztak a kertjükben, szállt a sült hús illata, a barbecue füstje. Füvet nyírtak valahol, frissen nyírt gyep szagát hozta a szellő.

            Egy magas fiú épp talicskát tolt a kertjében, benne színpompás virágok. Amikor Lili elhaladt a kerítése előtt, pont felnézett rá, szeme sarkában szarkalábak virultak. Rávigyorgott, majd tolta tovább a talicskát.

            - Hozzám is kellene valami gaz - töprengett Lili pár nap múltán, félhangosan. Gaznak Dávid hívta a virágokat, szerinte a virágok haszontalanok, értelme csak a zöldségeknek és gyümölcsöknek van. Lili hiába vitázott vele, hogy az élet értelme nemcsak a test, a szívnek is kell a táplálék. A Dávid által felvázolt élet a lány számára olyan volt, mint egy minőségi alapanyagokból elkészített étel, ami sótlan és hiányoznak belőle a fűszerek. Tápláló, de íztelen. - A virágok az élet fűszerei! Kellenek és kész! - toppantott Lili, amikor már kifogyott az ész-érvekből. De Dávid erre csak röhögött és legyintett. – Az a szemét! – fakadt ki Lili, és telesírt egy újabb zsebkendőt.

            - Na, - mondta még néhány nappal később, ezúttal már hangosan, a barátnőjének, - tényleg veszek valami virágot ide az erkélyre, hát hogy néz már ez ki, főleg mióta ez a paraszt elvitte innen a cuccait.

            - Vegyél! – reszelte a körmét Kata a kanapén. – Menjünk el együtt a piacra!

            - Nem akarok piacra menni, ott mindig ezer ember van! A kertészeti áruda meg nagyon messze van, oda csak autóval lehet eljutni, és, mint tudjuk, Dávid távozása óta nincs kocsim.

            - Akkor keress a TéKá-ban. – Lili kérdőjel-fejét látva már magyarázta is. – Telepi Közösség, a telepiek facebook-csoportja. Nem mondod, hogy nem is vagy a tagja?!

            - Azt se tudtam, hogy létezik ilyen.

           - Baszki, már egy éve itt laksz, és fogalmad sincs róla, mi zajlik körülötted. Elmegy melletted az élet!

            - Jó, hogy benne legyek az életben, csatlakozom – nevetett Lili és megnyomta a gombot.

            Este céltalanul pörgette a csoport posztjait. Eladó íróasztal. Ingyen elvihető babaruhák. Kóbor kutya gazdáját keressük. Szemétszállítás rendje. 

           Hirtelen feltűnt neki egy hirdetés: Eladó napfényvirág. Tovább pörgette: Elvihető kokárdavirágok. Majd egy újabb: Viola vásár – hármat fizet, négyet kap. A hirdető minden esetben ugyanaz: Váradi Jácint.

           - Írok ennek a csajnak - Lili ráklikkelt a fotóra, ahol meglepetésére egy fiúarcot látott. Halványan ismerősnek tűnt.

            Az első chattelésük során sikerült jól össze is veszniük. Lili ugyanis kitartott amellett, hogy a Jácint márpedig női név.

        - Juhász Jácint, volt egy ilyen színész! – „ordított” a chatben a fiú. - Kérdezd meg a szüleidet. Nem mellesleg szerinted anyakönyveztek volna engem fiúként, ha nem létezik ilyen fiúnév?

         Jácint jól felpaprikázódva nyitott ajtót, mikor Lili negyedóra múlva odaállított a kapuja elé és tartotta kosarát a virágoknak. A talicskás fiú volt az.

         - Megérdemelnéd, hogy csupa fonnyadt szart adjak neked. Amiért megkérdőjelezted a puszta létezésemet.

            - Csupa szarért szart sem adnék. – vágott vissza a lány. - Most őszintén: Nem basztattak még soha a neved miatt?

         - Dehogynem! – csapott oda a kapura Jácint. – Folyamatosan. Jázminnak hívtak meg Rózsikának. Az egyik köcsög osztálytársam mindig azt mondta: Kamilla!

            Lili nagyon-nagyon próbálta visszafojtani a nevetést, de nem sikerült. Kirobbant belőle, és annyira kacagott, hogy a végén átragasztotta Jácintra.

            - Utálom a nevemet! – röhögött Jácint.

            - Én már egész megkedveltem.

            - Persze, mert nem neked kell viselned.

        - Na, akkor ássuk el a csatabárdot. Amúgy Lili vagyok. Mennyivel tartozom a virágokért?

            - Semennyivel. Vidd innen, ne is lássam őket!

            - Jó, de… Mondjuk mi a kedvenc édességed?

            - Bármi jöhet, olyan vagyok, mint Gombóc Artúr.       

     Lili másnap szaván fogta Jácintot. Ugyanis, mint tudjuk, Gombóc Artúr szereti a kerek csokoládét, szögletes csokoládét, hosszú csokoládét, rövid csokoládét, gömbölyű csokoládét, lapos csokoládét, tömör csokoládét, lyukas csokoládét, édes csokoládét, keserű csokoládét, csöves csokoládét, tejcsokoládét, likőrös csokoládét. Elég hosszú idő volt, mire mindegyiket levadászta, különösen a lyukas és a csöves csokoládé fogott ki rajta, de végül Lindor golyóval, Milka Bubbly-val, konyakmeggyel és a társaival felszerelkezve érkezett meg a ház elé.

            Fogta a nejlonszatyrot, a kapura akasztotta. Majd megnyomta a csengőt, és elfutott. Már előre virult azon, micsoda jó meglepetést eszelt ki. Jácint másnap reagált csak, félig dühöngő, félig röhögő emojikkal.

        - Te szerencsétlen nőszemély! Tudod, mi lett a csokikból? Egyetlen összefolyt massza. Csak ma értem haza, szétolvadt minden! A hűtőben pedig egy nagy tömbbé szilárdult meg. De azért kösz. U.i.: Jól vannak a virágok?

        - Ezért érdemes volt… Lyukas csokoládé, gömbölyű csokoládé…

            Innentől kezdve Lili valahogy sűrűn kanyarodott a Zoltán utca felé. Pedig neki aztán nem volt arrafelé semmi dolga. A villamosmegállóhoz épp ellenkező irányban kellett volna mennie, a bolt meg a központ felé volt. 

           Mostanság azonban, minő „véletlen”, elkezdett sportos életmódot élni. Kerékpározott, kocogott. És szintén egész „véletlenül” épp a 65-ös szám előtt kellett rendre eltekernie vagy elfutnia.

           Sokszor látta Jácintot, amint épp füvet nyírt vagy pázsitot locsolt. A fiú, ha épp észrevette a lányt, odaintett neki, néha hangosan köszönt is. Ha meg pont a kapunál, kerítésnél, utcán volt dolga, akkor váltottak is egymással pár szót.

        Egyik nap a Kós Károly téren találkoztak össze. Lili épp a park virágait csodálta.

        - De szépek! – ámuldozott, mire a Jácint pisszegett és odébb hívta.

            - Bevallok neked valamit. – hajolt közel Lili füléhez, és a lány nem húzta odébb a fejét. – Én igazából terrorista vagyok. – Lili ekkor persze hátra hőkölt. – Bizony, - bólogatott a fiú nagy komolyan, - mindenféle illegális cselekedeteket hajtok férje teljes titokban, az éjszaka leple alatt.

            - De…

           - Nem árulhatok el többet. Csak ha megbizonyosodom róla, hogy bízhatok benned. Velem tartasz?

        - Persze! – egyezett bele Lili, bár fogalma sem volt, hogy mibe.

        - Találkozó este 10-kor a szökőkútnál. Fekete ruhában gyere!

        Lili másnap este 10-kor, július lévén 30 fokban, tetőtől talpig feketébe öltözve, már érkezéskor totálisan leizzadva jelent meg a tér közepén.

        Jácintnál kettő vödör, tele virágokkal, locsolókanna, kis ásó.

        - Most már, hogy megbízhatok benned, hiszen a társam lettél, bevallhatom, hogy gerillakertész vagyok.

        - Az meg mi?

        - Nem hallottál még titkos mozgalmunkról?

        - Nem – ingatta fejét a lány, és megint arra készült, hogy kirobbanjon belőle a nevetés.

      - A gerillakertészek békés civilek, akik engedély nélkül ültetnek fákat, cserjéket és virágokat közterületekre – darálta a szöveget a férfi, mintha bemagolta volna.

        - Akkor most mi…?

        - Igen, ültetni fogunk. A Huba utcában van egy viszonylag üres rész, ahol a fű is kikopott már. Oda kerülnek ezek az árvácskák.

        Ültetés közben rengeteget röhögtek, egymást csitítva.

        - Pszt! Ne olyan hangosan!

        - Te röhögsz hangosan! Csendesebben!

        Másnap Lili, nem bírta ki, elment a Huba utcába, és vagy fél órán keresztül csak figyelt. Begyűjtött néhány mosolyt és felderült tekintetet a gerilla-virágok láttán.

        Innentől aztán beindultak a találkozások, amiket Lili szeretett volna randinak hívni, csakhogy nem voltak azok. Levendulát szedtek a kiserdőnél. Jácint behívta magához a lányt szódát inni. Aztán átment hozzá zárat szerelni, és megdicsérte, milyen szépen beültette az erkélyt. Lili áthívta a fiút gyümölcslevest enni. Aztán megcsodálta a saját készítésű pergoláját. De azon kívül, hogy rettentő jókat beszélgettek és sokat nevettek, nem történt semmi. 

           Egyik reggel épp arrafelé sétált, amikor ismét meglátta Jácintot. Nem egyedül volt, más fiúk is jöttek-mentek, ettek-ittak a kertjében.

        - Hahó, Lili! Nem jössz be? Mindjárt kész a grill. - Bemutatta a barátait, Andrást, Zolit és Gábort. – Együtt dolgozunk a nyomozóirodában – közölte sejtelmes arccal.

        - Á, - kacsintott Lili, - ez olyan titkos dolog, mint a mi…? – Nem folytatta. A gerilla-kertészetre gondolt, a barátok viszont másra.

        - Ööö, - vágott a közepébe Gábor, rettentő zavart arccal, - lehet, hogy most totál félreértem, de… Ti most együtt vagytok?

        - Á, dehogy. – vörösödött el Jácint. Erre Lili is, mert ő meg abban reménykedett, hogy igen, vagy legalábbis afelé tartanak.

        Amióta Lili a TéKa tagja lett, rájött, hogy mindezidáig nem tudott semmit a telep életéről. Kezdte megismerni az embereket, eljárt rendezvényekre, ismerősként köszönt rá a virágárus nénire meg a pékre.           

        TeleTali – Teleki Találkozások. Ez volt a legújabb agy-szüleménye. Beírta a csoportba. Találkozzunk havonta egyszer! Ez egy civil kezdeményezés, melynek célja a kisközösségek erősítése.

     Az első TeleTalit saját magához szervezte. Természetesen meghívta az eseményre Jácintot is. Szállingóztak az emberek, estére lettek vagy egy tucatnyian. Már azt hitte, hogy akire várt, nem is jön, amikor egyszer csak beállított, a barátjával, Gáborral.

        Társasjátékoztak, palacsintát ettek, és bőven fogyott a sör meg a bor.

        - Játsszunk valami merészebbet! – visította az egyik túlaktív nő, bizonyos Böbe.

        - Én még soha? Felelsz vagy mersz?

        - Legyen inkább üveges! – javasolta Gábor.

        - A csókolózós vagy a vetkőzős változata?

        - Mivel ilyen melegben nem sok ruha van rajtunk, hamar jól járnánk a vetkőzőssel.

       - Viszont, - állt meg középen Lili egy Top Joy-os üveggel a kezében, - mivel ennek a találkozónak egyik nem titkolt célja a helyi kapcsolatok megerősítése, ezért a csókolózós változatot javaslom. Visszafogottabbak kedvéért puszilkodós is lehet.

        A negyedik vagy ötödik körnél járhattak, amikor az üveg nyaka először Lilire, majd Jácintra mutatott. Gábor hangosan megköszörülte a torkát.

        A lány lassan a fiú felé hajolt, csücsörítve a száját. Amikor már majdnem elérte őt, az hirtelen felpattant:

        - Játsszuk inkább a vetkőzőset! – És ledobta magáról a trikóját. Gábor kárörvendően vigyorgott, Lili csalódottan visszahúzódott.

      A csúfos vég után az eredetileg havi rendszerességre tervezett TeleTali találkozókból aztán szépen nem lett semmi.      

      Egyszer jött még át Jácint az Álmos utcába. Vigyorogva kopogott be az ajtón, mintha előző héten semmi sem történt volna.

        - Megígértem, hogy megnézem a konyhabútorodat.

      - Á, köszi! Hagyjuk, majd jön a bátyám, és összeszereli. De azért gyere csak be, van egy kis borom, maradt a… A találkozóról – vitte le a hangsúlyt.

        - Én meg hoztam egy kis maradék töltött káposztát. Anyám főzte, aki meg van róla győződve, hogy nem eszem, ezért mindig ötemberes adagokat küld.

            - Imádom, szívesen segítek az elpusztításában.

        Leültek az erkélyen a két kis kecses fehér székre. Ettek, ittak, de nem igazán beszélgettek. Csendesen nézték fentről a telepet.

            - Kár, hogy nincs kerted. De azért szép innen a kilátás.

        Lili némán ült. Várt valamire, ami, most már bizonyosan érezte, nem fog bekövetkezni.

        Kata mesélte, hogy akit korábban kiszemelt magának, azt egyszer egy diszkóban letámadta. Konkrétan nem engedte tovább az öltözőknél, szorosan átölelte, és megcsókolta. Az illető ugyan megölelte, visszacsókolta Katát, volt pár másodperc varázs. Aztán rettentő zavarba jött, és eltolta magától. Majd figyelmeztette arra, amit Kata úgyis tudott: hogy jegyese van. Soha többé nem beszélgettek egymással kettesben.

         Lili ezért nem akarta elszúrni. Várt. De hiába.

        Másnap, nem bírta ki, megint a Zoltán utca felé tett egy kört, ezúttal biciklin. Lassított, nem túl feltűnően, de azért annyira, hogy ha esetleg feltűnik Jácint, akkor ne legyen nehéz megállnia. Feltűnt. Egy lánnyal. A lány csinos volt és szőke. Egymást átkarolva beszélgettek, nevetgéltek. Lili beletaposott a pedálba, de még elkapta a fiú pillantását. Szerelmes volt, de nem belé.

        Gábor este messenger-en kedvesen felvilágosította őt, hogy most itt van Jácintnál az Orsi. Aki a barátnője.

        - Évek óta együtt vannak. Majdhogynem a menyasszonya.

        - Hogyhogy nem láttam őt eddig soha?

        - Egerben él. Némileg távkapcsolat az övék. Majd összeköltöznek egy év múlva, ha Orsi végez a főiskolán. Aztán jöhet az esküvő, gyerekek…

        Lili egy sablonos mondattal elköszönt, és telesírt egy papírzsebkendőt. Rájött, hogy most is többet gondolt bele ebbe az egészbe, mint ami valóban benne volt. Fogott egy képzeletbeli radírt, és kitörölte Jácintot az emlékeiből.

        Eltelt fél év. Ez alatt alig látták egymást. És soha többé nem beszélgettek egymással kettesben. Néha összefutottak a boltban vagy az utcán, akkor egy-egy „Szia” után már mentek is tovább. Köszöntötték egymást névnapon, születésnapon, és, mint most is, karácsonykor. Ezúttal viszont Jácint tovább folytatta a „Boldog Karácsonyt” után a chatet. 

           - Te, Lili, eljössz velem a kiserdőbe kirándulni? Úgy kimozdulnék, olyan szép most minden, hogy leesett a hó. – Miért nem mész az Orsikáddal? Ezt persze csak képzeletben kérdezte. De amúgy tényleg nem értette, hiszen téli szünet volt.

        Lilin bojtos sapka volt és csíkos sál. Jácint sínadrágot és bakancsot viselt. A lány merészen a lényegre tért:

        - A főiskolás lányok ilyenkor a majdnem-vőlegényüknél szoktak lenni.

        - Szakítottunk… - hajtotta le a fejét a férfi.

        - Nem vagyok szamár, aki akkor jó, ha ló nincs! – fakadt ki Lili.

        - Nem vagy az! Rájöttem, hogy… Mindegy, majd elmondom, mire jöttem rá, most csak sétáljunk. Szeretek veled sétálni.

         Sétáltak. Lili, szokásától eltérően, megpróbálta befogni a száját.

         - Figyu, - állt meg Jácint annál a tisztásnál, ahol nyáron a levendulát szedték, - nem kérek semmit, csak annyit, hogy ha eljön a nyár, akkor gerilla-kertészkedjünk megint együtt. Megígéred?

        - Igen, - mosolyodott el a lány, - ennyit megígérhetek. Te viszont tartozol nekem egy üvegezéssel… - És odatartotta az arcát. Jácint lassan Lili felé hajolt, csücsörítve a száját. Amikor már majdnem elérte őt, a lány elnevette magát, és befutott a havas erdőbe. Jácint utána, a nagy, bakancsos lépteivel. 

Vége