Titokzatos ember

Kinyúlt felém egy kéz - Megmondom a jövőjét! - Mintha belelátott volna az életembe - Báránybőrbe bújt farkasok - Mindezt előre látta

Nem szeretek a városban sétálni; túl nyüzsgő, túl zsúfolt nekem. Néha mégis jól esik a tömegben elvegyülni, ilyenkor egy vagyok a sok-ezerből.

Azon a napsütéses délutánon, egy fárasztó nap után, a belvárosi korzózás közben fagyit nyalogattam és nézegettem a kirakatok számomra elérhetetlen kínálatát.

Hirtelen kinyúlt felém egy kéz, és megragadta a karom:

– Kisasszony! Megmondom a jövőjét, ha akarja!

Nem akartam. Nem hiszek sem a horoszkópokban, sem a cigány-kártyában, sem más hasonló szemfényvesztésben. Másrészt a férfi sem volt túlzottan bizalomgerjesztő a kócos, sampont régóta nem látott hajával meg a kopott ruhájával. Kinyúlt, feslett szürke pulóvert viselt, elnyűtt cipője pedig épp kilyukadni készült. Kezén kidagadva az erek, ujjai göcsörtösek.

Léptem is egyet tovább, hogy megszabaduljak kéretlen kísérőmtől, de a hangja utolért:

– Azt sem akarja tudni, mi lesz az új szerelem vége? Nem véletlen, hogy kétségek gyötrik, elhiszi?

Döbbenten torpantam meg. Hát ez meg honnan tud erről? Mintha belelátott volna az életembe. Pár hete lángolt fel újra a szívem, oly sok év szünet után. Igazi álom-férfire leltem, aki jóképű, gazdag, intelligens és lovagias. Mintha az univerzum végre válaszolt volna a virtuálisan feladott apróhirdetésemre.

Ám a kisördög olykor-olykor sugdosott a bal fülembe néhány különös, eltántorító szót. Nem is értettem, miért akar engem lebeszélni életem nagy lehetőségéről. Így igyekeztem őt elhessegetni, és csakis a kisangyalra hallgatni, aki a jobb fülembe duruzsolt, mondván: megfogtad az Isten lábát! A kisördög ilyenkor dühödten ordibált és toporzékolt, amiért nem vagyok hajlandó rá hallgatni.

Visszafordultam. Jobban szemügyre vettem a férfit. Csúnya is volt, ápolatlan is. De a tekintete! Világítóan, valószínűtlenül kék szeme volt. Mélyéről valamiféle ősi bölcsesség sugárzott.

– Ne a külső alapján ítéljen, kisasszony! Vannak farkasbőrbe bújt bárányok, és… – tette hozzá némi hatásszünettel, szája sarkában mosollyal –, báránybőrbe bújt farkasok is.

Éreztem, tudtam, hogy a szerelmemre céloz. Aki tegnap megkérte a kezemet, nekem viszont fogalmam sem volt, mit válaszoljak neki. A kisördög és a kisangyal üvöltve vitatkozott egymással a fejemben.

– Mondja tovább! – sürgettem követelőzve a férfit.

– Ne higgyen a megnyerő szavaknak! A nyájas mosoly mögött gonosz szándék húzódik. A pénz, a márkás kocsi, az elegáns öltöny… mindez csupán látszat.

– De… hát… Mit tegyek akkor? – dadogtam.

– Az élet gyorsan választ ad erre a kérdésre. Hamarabb, mint sejtené – somolygott a férfi rejtelmesen, és úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

– Látod, látod? – így a kisördög.

– Hiszel egy ócska csavargónak? – így a kisangyal.

Vívódva indultam hazafelé. Győzködtem magamat, hogy mindez úgysem lehet igaz. Ez az ember nem is jós, egyszerűen csaló. Igen, csaló!

A lakásba belépve a kép egész másra utalt. Holmim feldúlva, mindenem a szoba közepére hányva. A polcról hiányzott a tévém, a számítógépem is eltűnt az íróasztalról. Feltört zárnak semmi nyoma. Tegnap kapott tőlem lakáskulcsot!

És a pénzem? Lázasan kutattam az ágyneműtartóban, ahová az évek során megtakarított forintjaimat rejtettem. De magamban már jól tudtam, hogy párnákon, paplanokon kívül nem találok ott semmit sem. Ezt a rejtekhelyet is előző nap mutattam meg neki!

Tegnap reggel, egy varázslatos, átszerelmeskedett éjszaka után, mint búgó gerle-pár, úgy tervezgettük, mit veszünk majd a pénzből. Viszlát, közös ház, ágyő, külföldi utazások! Mindezzel együtt az esküvő álomképe is szertefoszlott.

Semmi sem volt valódi! Valószínűleg a neved sem, Horváth Gábor!

Összeroskadtam.

Ott ültem a romokban heverő lakás közepén, mint egy élőhalott, és ömlött a könny a szememből. Arra az emberre gondoltam, aki mindezt előre látta.

A kisördög mindeközben diadalittasan vigyorgott.

 Vége