Kezdjetek el élni! 1. - Én élek!

Világ-háló - Ez leszek én! - Össz-hang - Kezdjetek el élni! - Én élek! 

    

        Világ-háló. Összeköt és elszigetel.

            Kata eleinte nagyon élvezte, hogy rátalált a világhálóra, vagyis inkább az talált őrá? Kivetették rá a hálót? Nem, eleinte semmiképp nem érezte magát áldozatnak. Épp ellenkezőleg! Elárasztotta az érzés, hogy ő uralhatja az eseményeket. Csupán egyetlen kattintás a világ. Mekkora hatalom! Pillantok alatt övé egy zene, egy film, egy ember.

            Jópár hónapnak kellett eltelnie, hogy megérezze azt a bizonyos keserű ízt a szájában. Amikor hajnali három óra tájban, valami középszerű fórumon csevegve, középszerű zenét hallgatva végre feltette magának a kérdést: „Mi a csudát csinálok?”

            Egy apró kapcsot hagyott meg csupán. Gyöngy. Hosszas töprengés után ezt az álnevet választotta magának a közösségi oldalon. Izgalommal töltötte el, hogy akár teljesen más személyiséget is felépíthet magának. Persze a szíve mélyén tisztában volt azzal, hogy nem a személyiség lesz más, csak a kép, amit kifelé sugározni akar.

            Alig árult el magáról adatokat, csak annyit, hogy a fővárosban él, hogy egyetemista, és hogy érdeklődési köre a lélek- és világzene.

            Képet is választott magáról. Azaz valódi önmaga helyett. Csodálatos fotót talált egy hosszú szőke hajú lányról, akinek arca nem látszik a rávetülő éles fénytől, viszont nyitott tenyerében egy kagylót tart, benne ragyogó igazgyöngy.

            - Ez leszek én! - mosolygott Kata, a barna, tüsi leányzó. - Vagy legalábbis ez szeretnék lenni. - És: Katt! Gyöngy felkerült a világhálóra.

            Ezekben a percekben tőle vagy 150 kilométerre egy fiú ült a házikója előtt, ölében a gépével, és azon töprengett, odaírja-e a keresztnevét a fb-ra.

            - Á, nem, elég lesz csak annyi: Hegedűs. Tartózkodási hely: Balatonliget, családi állapot… Olyan választási lehetőség létezik, hogy „magányos”? Egy hegedűs fotója, és a végére, a kedvencekhez: lélekzene.

 

            Össz-hang.

            Kata pár nappal később vette észre, hogy valami rejtélyes véletlen folytán belekerült egy ilyen nevű csoportba. A tagok névsorában csupa ismeretlen név. Rájuk kattintva aztán rájött: a csoport létrehozója az azonos érdeklődési kör alapján hozta össze ezeket az embereket. A cél: lélekhez szóló zenéket megosztani, ezekről beszélgetni.

            - Baromi izgalmas, ez itt biztosan csupa ezo-spiro úton-járó. - Jöttek is a tibeti mantrák meg a táltos-dobos dalok, hozzájuk a sok világmegváltó szöveg. - Kamu maszlag! - dühöngött Kata, - lefogadom, hogy egyikük sem éli azt, amiről hablatyol. - Már épp egy nagy lendülettel le is csapta volna a gép fedelét, amikor a képernyőn megjelent „Márti dala”! Kata, maga sem értve önmagát, ösztönösen megnyitotta a videót. Aztán csukott szemmel élte át a bűvöletet.

            - Kezdjetek el élni! - énekelte Anna és Tibi, és ugyanez a mondat harsogott csupa nagybetűkkel a megosztás fölött.

            - De hisz én élek! - gépelte reflexből a lány, viszont az erre pár másodperc múlva érkezett válasz teljesen ledöbbentette:

            - Ezt kötve hiszem!

            - Mi ez? Ki ez? És hogy meri? - fortyogott a lányban a méreg, miközben megnyitotta a profilt. Hegedűs. - Ez tuti valami nyomi népzenész! - mormogta, miközben ujjai szinte gyilkolták a billentyűket: - Hát ezt meg honnan veszed???

            - Nézd, azt látom, hogy Budapesten tanulsz. Ez már önmagában nem embernek való élet. Legfeljebb csak a gyöngyöd valódi. - „Ha te azt tudnád…!”

            - Mert te aztán tényleg élsz, mi? - Szó-párbaj.

            - Tegyünk egy próbát. Elmondom, mit látok, ha kinézek a fejemből. Balra virágzó gyümölcsfák, jobb kéz felől egy patak. Mögöttem tölgyerdő, előttem a távolban a Balaton. És most csak arra kérlek, írd le, te mit látsz! - Micsoda felsőbbrendű, beképzelt alak! Oké, ha harc, hát legyen harc.

            - Rendben, figyuzz csak ide! Először is látom a boltot, ahol a kajámat veszem, hogy ne haljak éhen. Aztán ott a megálló, azzal a busszal járok az egyetemre, hogy két év múlva közgazdász legyek. Mellette meg a kocsma, ahol a barátaimmal szoktam találkozni. Szóval: ÉLEK!!!

            Kata most már izzott belülről, bár nem értette, mitől ennyire zaklatott. Attól például nagyon, hogy ez a Hegedűs ismerősnek jelölte. - Ismer ám a rossznyavalya! - De aztán rögtön jött az üzenet is: „Csak hogy magánban cseveghessünk tovább.”

            - Nézd, te Hegedűs, én nem ismerlek téged… - írta Kata, miközben azért csak visszaigazolta az ismeretséget, - és nem is akarlak megismerni, és ezt a beszélgetést sem akarom tovább folytatni!

            - Csak egy percet kérek még. Az én ennivalómat a gyümölcsfák adják, a vizemet meg a patak. A célomhoz ösvény visz, barátaim az állatok. Egyetemre meg nem járok, csak az élet iskolájába. Hát ennyi, kösz a türelmedet, szia!

            - Hé, várj!!!

            - Na, mi az? - Kata olvasás közben szinte érezte a gúnyos hangsúlyt. - Mégiscsak kedved támadt beszélgetni?

            A lány egy pillanatra elmosolyodott, az elmúlt percekben most először, de aztán szigorúra igazította az ábrázatát:

            - Azért csak van jogom védekezni, nem?

            - Miért? Támadtalak? Csak leírtam, hogy élek. Tudod: ÉLEK!

            - Én is!!! - a gép szinte robbant.

            - Mit hallasz most? Kipöfög a busz a megállóból, dudálnak az autók, csapkodva pakolják a ládákat a boltnál… - Ez a srác távolbalátó? Vagyis halló.

            - Tudom, tudom, nálad susognak a falevelek, csivitelnek a fecskék, te meg esténként bús népdalokat játszol a hegedűdön.

            - És a levegőben virágillat száll.

            - Nagyon romantikus. Nálam meg benzingőz és csatornabűz. Piszkálj csak, hajrá! De nem élhet mindenki úgy, ahogy te! Nekem be kell fejeznem az egyetemet, aztán jó állást kell találnom, és keményen kell dolgoznom. Tudod, az albérlet meg a rezsi is baromi drága, és a diákhitelt is vissza kell fizetnem.

            - Istenem! Mennyi „kell”! Igazi szabad élet!

            - Kösz az iróniát! Igenis, a szüleim mindent megtettek azért, hogy feljöhessek a fővárosba, hogy diplomát szerezhessek, hogy aztán építhessem a karrieremet.

            - Nagyon fantáziadús életcél. Á, most megvilágosodtam: te tényleg élsz! - Kata önelégült mosolya azonnal az arcára fagyott: - Csakhogy nem a saját életedet. A mások elvárásai szerint élsz. Papa, mama, társadalom…

            - Gúnyolódj csak, szabadságharcos! Savanyú a szőlő? Erdei remeteélet, tök csórón és magányosan… - Ó, ez az utolsó szó telitalálat volt a fiú szívébe. - Nem tudsz te semmit. Csak hegedülni. És másokat bántani.

            - Várj! Kérlek, ne lépj ki! - Ez tényleg távolbalátó. Kata keze már épp a jobb felső sarok X-ére helyezte a kurzort.

            - Bocsika, mennem kell. Tanulni. Ó, elnézést, te azt sem tudod, ez mit jelent. Vizsgáim lesznek nemsokára, jaj, ne haragudj, te ezt a szót sem ismered.

            - Bocsánat. - Kata most egy lehajtott, bűnbánó fejet képzelt maga elé. - Beszélünk még később? - A kérdés könyörgésnek tűnt.

            - Talán. - Ez volt a kegyes királynő utolsó szava, és Gyöngy eltűnt a képernyőről.

 Folyt. köv.