A tanárnő 2. - Ha maradnál

Nem is akarsz fellépni - Édesanya, ez a legszebb szó - Neked nincs is anyád - Női hiúság, női hülyeség - Meséljen egy kicsit magáról - Jöjjön át -  Feldobta az estémet - Ha maradnál - A virágot a tanárnőjének adta

- Édesanyám, virágosat álmodtam, napraforgó… Hogy is van tovább? – akadt el Bogi, zavartan tanárnőjére nézve. Judit a szemét az égre meresztette. A főpróbán úgy tűnt, hogy az egész fellépésből nem lesz semmi. Mindenki elfelejtette a szövegét, akinek balra kellett volna lépnie, az jobbra lépett, az ének meg elviselhetetlenül hamisan csengett.

            - Napraforgó virág voltam álmomban! – súgta oda neki a mögötte álló kislány tök hangosan.

            - Istenem, nem hiszem el, hogy pár sort nem lehet megjegyezni. – szűrte a fogai közt Márkó a szavakat, de persze mindenki meghallotta.

            - Te csak ne szólj semmit, - torkollta le őt Dani, - te nem is akarsz fellépni Anyák napján.

            - Nem hát! – villant Márkó tekintete. – Micsoda baromság az, hogy… - és kikapta a cetlit a mellette álló fiú kezéből: - Édesanya, ez a legszebb szó…

            - Miért, szerinted melyik a legszebb szó? – kérdezte Judit néni.

            - A cipőfűző! – vágta rá Márkó, mire kitört a röhögés az osztályból.

            - Pedig nekem szép szó az, hogy édesanya. – mondta halkan Zsófi.

            - Nekem nem. – vonogatta vállát Márkó, kezében a cetlit gyűrögetve, amire Dani versét nyomtatta a tanárnő.

- Neked nincs is anyád! – vágta oda neki hirtelen Roli. Megdermedt mindenki. Azt várták, hogy Márkó tiltakozzon, nevezze Rolit hazugnak, vagy csináljon bármit, amitől ez az egész elmúlik, de nem. A fiú csak állt, és hallgatott. Judit néni is lemerevedett. - A nagyapámék ott laknak a szomszédotokban. Tudom, hogy csak az apáddal laksz.

- Meghalt az anyukád? – görbült sírásra Panni szája.

- Számomra meghalt. – Márkó fogta a papírdarabot, kisimította rajta a gyűrődéseket, és olvasni kezdett: - „Fordulhatunk hozzá mindenféle gonddal, ő gyógyírt és megoldást tud rá azonnal…” Hogy fordulhatnék hozzá, ha azt se tudom, hol van?

A máskor annyira hangos és olyan nagyon nyüzsgő ötödik bé némán figyelte a fiút. Márkó tekintetét körbevezette osztálytársain, leghosszabban Judit néni arcán időzött, aztán hirtelen fogta magát, és kiviharzott a teremből. Még az ajtót is becsapta maga után.

- Tanár néni! Miért nem szólt rá? Miért nem ment utána? Velünk ennél sokkal kisebb dolog miatt is kiabálni szokott! – nyafogott Andi.

A tanárnő az ölébe ejtette kezét, és nem válaszolt.

- Jézusom! – üvöltött rá a lányra Dani. – Nem bírod egyszer az életben befogni a lepcses szádat?

 

- Jó estét! – üdvözölte a vonatról lelépő Árpádot Judit.

- Á, jó estét! – derült fel őszintén a férfi arca. – Öröm így hazatérni a munkából. Pedig zűrös napom volt ma. Vagyis, igazából minden napom zűrös. – nevetett, és a máskor lefelé mutató szemráncok most mosolygósra húzódtak. - Ön hogyhogy itt, ilyen későn?

- Édesanyámat kísértem ki ide az állomásra. Néhány napot nálunk töltött. Unokázott. – A férfi szemöldöke kissé felemelkedett, és önkéntelen a tanárnő ujjait fürkészte, jegygyűrűt keresve rajtuk. De nem talált. – Tudja, nálunk nincs semmilyen segítség. Mi vagyunk azok, akik korán megyünk oviba és későig maradunk, ha épp szülői értekezlet van, vagy ilyesmi. – Árpád szemöldöke még magasabbra húzódott. Láthatóan eszébe jutott, hogy Judit múltkor épp miatta maradt olyan későig az iskolában. - És nagyritkán jön a Nagyi. Messziről. Pár napra csak. Aztán megy. – A tanárnő sóhajtott egyet, és fordult volna sarkon.

- Látja, milyen vagyok? – szólt utána a férfi. - Csak a saját nyomorommal törődök, másét észre se veszem. Kiengesztelhetem egy süteménnyel?

- Köszönöm, de most a közelgő nyárra hangolódva diétázom.

- Magának minek? – csúszott ki Árpád száján a dicséret, és komolyan is gondolta, a nő karcsú derekát nézegetve.

- Semminek. Női hiúság, női hülyeség. – nevetett Judit, aztán incselkedve így szólt. – De egy séta jól esne.

- Helyes. Egy félórás séta a tó körül legalább száz kalóriát éget el. – Árpád a hóna alá csapta elmaradhatatlan bőrtáskáját, és megindult a lépcsőn lefelé, a partra.

- Nem állt szándékomban lelkifurdalást ébreszteni önben.

- Inkább bekapcsolta nálam az empátia-üzemmódot. Mesél egy kicsit magáról? Ez most nem szülői értekezlet és nem is családlátogatás. – magyarázta, amikor látta a nő meglepett tekintetét.

- Az én sztorim eléggé banális. Fiatalkori nagy szerelem, részemről. A másik fél részéről csak kellemes időtöltés, legalábbis utólag összerakva a mozaik darabjait. Önfeledtség és felelőtlenség. Pozitív terhességi teszt. Ujjongó öröm, részemről. A másik fél részéről döbbenet, hárítás, vádaskodás. Mintha ő nem is vett volna részt a történtekben. Klasszikus történet, mondom. Odavágta hozzám a húszezrest az abortuszra, aztán faképnél hagyott.

- Sajnálom. – A férfi nem tudott mást mondani.

- Én nem. – mosolyodott el Judit, és Árpád csodálkozott, hogy lehet egy ilyen után mosolyogni. – Meglepődött? Megtudtam, hogy milyen ember is ő valójában. Nem kellett vele további éveket leélnem, pocsék kapcsolatban. Valamint született egy csodálatos kislányom. A húszasból meg vettem neki pár csomag pelenkát. – nevetett.

Harmadjára kerülték meg a tavat.

- Azt tudja, hogy a 300. kalóriánál tartunk? Most már igazán beleférhetne egy kis süti.

- Sütim az van dögivel. Mama hozott vagy öt tepsivel. A táplálás a szeretetnyelve. A kamrába rejtettem őket, nehogy véletlenül szem előtt legyenek és megkóstoljam valamelyiket.

- Én nem diétázom. Szívesen beállok udvari fő-kóstolónak. – A tanárnő meghökkent, megtorpant. – Mármint, én nem úgy értettem, szóval… Isten ments, hogy én oda akarnék tolakodni…

- Miért is ne? – vonta meg a vállát Judit. – Jöjjön át, pusztítja csak el azt a sok kalóriabombát!

 

- Íme! – Az asztal szinte megtelt süteményes tálakkal. A férfi egy pillanat alatt nekikezdett a pusztításnak.

- Mmm… Ez az almás pite isteni! – Judit befogta a fülét, mint aki nem is akarja ezt hallani.

- A zserbó, nos, az még annál is ínycsiklandóbb. – Erre Judit a szemét is befogta, hogy ne is lássa a sok finomságot.

- Még jó, hogy nincsen harmadik keze, azzal befoghatná az orrát, mert hiába nem lát, és nem is hall, - emelte meg a hangerőt Árpád, - attól még tudom, hogy érzi ezeknek a fantasztikus süteményeknek az illatát.

- Viszont a vak és süket majmokkal ellentétben beszélni azt még tudok. És…

- De nem sokáig! – gondolt a férfi egy merészet, és beletömött a tanárnő szájába egy szelet püspökkenyeret.

- Hééé! – tiltakozott Judit, nevetve, nem túl nagy eréllyel. – Ha harc, hát legyen harc! – És Árpád szájába egy jókora darab túrós rétes került.

- Anya! – Először észre se vették az ajtóban álló kócos kislányt, unikornisos pizsamában, kezében egy viharvert mackóval. – Ti meg mit csináltok itt? És ki ez a bácsi?

- Nincs semmi baj, Dorka. – nyugtatta Judit a lányát, aki totálisan nyugodt volt, ellentétben saját magával. – A bácsi az egyik tanítványom apukája. Márkóról beszélgettünk épp. – És igyekezett a kislányt kitoloncolni a konyhából.

- De ti nem is beszélgettetek, hanem sütiztetek. Honnan van ez a sok süti? – nézett hátra a válla mögött Dorka.

- Mama hozta. Majd holnap kaphatsz belőle te is. De te mit keresel itt éjnek évadján?

- Csak pisilni kell. Elkísérsz a vécére?

- El persze.

Tíz percbe telt a pisilés, az ágyba fektetés, egy kis esti mondóka, a maci megsimogatása, Dorka megpuszilása, és lámpaoltás. Judit megvárta, míg meghallja a jól ismert szuszogást, és csak ez után merészkedett vissza a konyhába.

Az étkező asztalon ekkorra nyoma sem volt a tálaknak.

- Nem a hasamban vannak, - tisztázta a férfi a félreérthető helyzetet, - visszatettem mindent a kamrába. És elnézést. – A tanárnő összefont karral állt az ajtóban.

- Miért kér elnézést? Mert feldobta az estémet? Mert lemozgatott velem 300 kalóriát? Mert jól megnevettetett?

- Hát… - tárta szét Árpád a karját, és a bőrtáskát felkapva szinte menekülve indult kifelé. Judit nem tartóztatta, de nyomában volt, mint egy pincsikutya. Kitárta előtte a bejárati ajtót, mögötte haladt a lépcsőfokokon, és a kulccsal hangosan zörögve kinyitotta neki a kaput is.

- Akkor hát… További szép estét! – krákogott a férfi. Az utcai lámpa fényében a tanárnő látta, hogy a ráncai már megint lefelé húzódnak, és a szeme is olyan szomorú-barna volt. Felvidítsa?

- Akkor lenne továbbra is szép, ha maradna. Ha maradnál.

 

Hatodikban Márkó részt vett az anyák napi műsorban. Egész jól mondta a versét. A virágot pedig a tanárnőjének, Juditnak adta.

     Vége