Három a magyar igazság - Három pillantás - Föld, Levegő, Víz, Tűz - Szenvedélyemmé vált a piac - Feltűnik valaki - Én is feltűnök neki
Három
a magyar igazság
Ennyi azt hiszem meg
is teszi bejárásnak. Visszatérek én még hozzád, Tulipánkert!
A végén, a
forgatagban, amikor azt hiszem, már búcsút veszek a helytől, az emberektől,
valami megállít.
Három pillantás:
1. Fény vakít a
szemembe, kigombolt nyakú hófehér ing, egy bőrzsinóron himbálózó fém-medál…
Kitárt szárnyú madár. Hajszálpontosan ugyanolyan, mint amilyet az imént
választottam. Vagy az választott engem?
2. Lelassulnak a
lépteim, valami visszafordulásra késztet, és hátulról látom a szorosan
hátrafogott, sűrű, sötét hajat.
3. A filmbéli
lassított felvétel még tart, újra hív valami, vonzza a tekintetemet, és akkor,
mintha az a férfi megérezte volna, megfordul. A világ legragyogóbb zöldeskék
szemébe nézek.
Ő nem vesz észre a
sokaságban. Egy másodpercre elréved a semmibe, aztán sietős léptekkel
továbbmegy a tér felé.
Négy – észnél légy
FÖLD
A fotós kollégának
észnél kell lennie, hogy az első riportalany beleférjen a képbe! Jól megtermett
barnaképű kofa, hatalmas, a kockás blúzból csaknem kibuggyanó keblekkel.
- Hogy miért vagyok
itt? - csodálkozva néz rám az asszony, mint akinek annyira egyértelmű a válasz.
- Hát hogy megtömjem a bukszám! - harsan fel a nevetése. - Mindig is szerettem
a hasamat. Meg is látszik, nem igaz? - kacag, nagyokat paskolva a pocakjára.
Reng a hája. - Akkor hát éljen meg azt ember abból, amit szeret, meg amihez
ért, ugyebár. A falumban akárki megmondhassa, hogy az én kertemben terem a
legszebb zöldség. Na, kedvesem, kóstolja csak meg ezt a paprikát! Primőr! Ez
meg itten a Rozi malacom. Darabokban! - derül a csodálkozó arckifejezésemen. -
No, egy kis kolbászt? Tudja, sok itt a külföldi, keresik a minőségi árut. Ők
jóllaknak, én meg jól keresek. Így szép az élet!
LEVEGŐ
- Ők az én
szerelmeim. A könyvek! - mutatja fel a szőke lány a regényt, amit épp olvas.
Nála vettem múlt héten a Mosó Masát. - Azért nem vagyok olyan, mint Móra Ferenc
egyik főhőse, alighanem saját maga, aki inkább ingyen adta a mézeskalácsot,
csak hogy Csontos Szigfrid kalandjait olvashassa. Nekem ebből meg is kell
élnem, mert édesanyám rokkantnyugdíjas. Úgyhogy havonta beülök a kispolskimba,
teletankolom a nagykerben, és itt eladom a könyveket. De nálam lehet csereberélni
is. - A lány légies, mint egy tündér. Mintha nem is evilági volna, olyan
halvány, szürkés a szeme, és vékonyszálú a haja. - Nem vagyok ám olyan
elvarázsolt, magamba forduló. Szeretek az emberekkel ismerkedni, új
kapcsolatokat kialakítani. Amiket a könyvekből tanulok, azt átadom másoknak. A
„Funtineli boszorkány” kapcsán ismertem meg a vőlegényemet. Könyvet keresett,
és megtalált engem.
VÍZ
Hozzá beszélek, és
végül is válaszol, de mintha nem is lenne itt. Máshol jár, az álmok világában.
- Ha egyszer
nekikezdek valaminek, akkor abba sem tudom hagyni, míg be nem fejezem. Egy
ilyen kelme, jópár nap. Alig alszom olyankor, átkerülök valamiféle módosult
tudatállapotba. - Nagy, kékes szemével elmélázik a távolba. Aztán hirtelen rám
mosolyog. - Persze semmi drog. A szövés visz át abba a másik világba. Ezeket a
színeket például a maják ihlették. - Türkizkék, bíborvörös, rikító ciklámen.
Hullámzanak az anyagok, mint a lány haja a szélben. - Ami itt bent van, - mutat
a szívére, - az kerül ide, a vászonra. Egy anyag, egy érzelem, egy hangulat.
Remélem, a képeket
nézve átjön majd mindez az újságolvasóknak is.
TŰZ
- Én függő vagyok! -
harsog rám a nő. Nagy, göndör, lángoló színű haj, gömbölyű mellek. Maga a
megtestesült nőiesség. - Nem tudok nem jönni! Egyszerűen szenvedélyemmé vált a
piac. Ezeket a gyertyákat nem én csinálom ám, hanem a barátnőm, aki egy gyáva
nyúl, bevackolódva a műhelyébe. Ezért ő megcsinálja, én meg eladom. A hasznot
pedig felezzük. Amúgy is imádom a tüzet! - Az látszik: vérvörös rúzs, vérvörös
körömlakk. - Otthon is mindig ég nálam néhány mécses. Még kandallót is
csináltattam. Előtte szőrme, mint a filmekben, tudja. - Rám kacsint világító
zöld szemével.
Valahogy úgy
képzelem el, hogy válogatott férfiakkal hentereg azon a szőrmén, és a
szeretkezésekhez a lobogó tűz ad megfelelő hátteret.
Fellélegzés, munka
vége, kikapcs. A fotóst szabadjára engedem, hadd vegyen a gyerekeinek
kesztyűbábot meg fapajzsot. Találkozó negyedóra múlva a céges kocsinál.
Nem tehetek róla, de
megint a tulipánkertbe kell menjek. Ez a Tulipánkert legszebb része. Vajon hány
hétig virulnak még itt ezek a virágok?
A padom, mármint
amin a múltkor fetrengtem, most foglalt. Átellenben ülök hát le, és már arra
készülök, hogy ismét behunyjam a szememet, és napozzak egy kicsit, amikor
feltűnik valaki.
Nem lassított
felvétel, nem pillanatképek. Egészen hosszú ideig meg tudom figyelni, és
egészen alaposan. Egész alakosan.
A haja most
kibontva, a válla alá ér, ráomlik drapp ingére. A nadrágja zöld, a bakancsa
barna, mintha mondjuk vadászatról tért volna ide be.
Úgy látszik, én is
feltűnök neki, mert egy hosszú pillantással szép komótosan végigmér. A nyakában
a már ismerős medál lóg.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése