Mea Culpa 2. - Megtörtént

Nem finom? - A teste is éppúgy reagált - Táncoljunk! - A két test egyre szorosabban tapadt egymáshoz - Megtörtént, ami megtörtént - Esélye se volt - Ha már vétkezett, bevallja - Nem mondott semmit

- Egy pohár bort? - kérdezte a nő elvékonyodó hangon, de ez inkább volt követelés, mintsem kérés. Hiszen rögtön az orra alá is dugta a poharat, amit azonnal tele is töltött a gyöngyöző vérvörös nedűvel. - Csirió! - csacsogta, koccintott, - Szilvi vagyok. A pécsi divíziótól.

- Tamás. Budapest. Kommunikációs osztály. - Mint egy robot, úgy mutatkozott be. Egészen mereven ült, moccanni sem mert. A neccharisnya már a cipzárjánál járt.

          - Először jársz Nyíregyen? - Micsoda értelmetlen cseverészés, dühöngött magában Tomi, majd alig hallható felszisszenéssel jelezte, hogy a lábfej célhoz ért.

- Igen, de most... Én be is fejeztem. - Csapta le a kést-villát, a két evőeszköz hangosan koccant a tányéron, pedig volt rajta még bőven...

- Na, mi az, nem finom? - kérdezte Szilvi csábosan, és megnyalta az ujját, igencsak sokatmondó tekintettel.

- De, de, csak... - dadogott Tomi, és meglepetten vette észre, hogy pont arra gondol, amire ebben a szituációban bármelyik férfi gondolna. A teste is épp úgy reagált, és ezt nyilvánvalóan a nekifeszülő láb is megérezte. - Én... Most megyek. Köszönöm a társaságot.

Arra számított, hogy a nő beletörődik a helyzetbe, de ez persze nem így történt, különben nem írnék novellát róla. Ehelyett odaperdült a férfihoz, megragadta a gallérját, és az arcába sziszegett:

- Táncoljunk!

Szilvi valószínűleg nem tudta, hogy kimondta a varázsszavakat. Ugyanis ez volt az a tevékenység, amire Tomi az istennek se bírta rávenni soha Nórit. A felesége szinte mindenben partnere volt, legyen szó akár színházról, akár squash-ról. Még motorozni is sikerült elcsábítania, na de a tánc...

- Nem jó a ritmusérzékem. - magyarázkodott mindig Nóri.

Tomi viszont korábban táncolt. Versenyszerűen. Kamaszként hiphopot, később salsát. Csak akkor hagyott fel vele, amikor megismerte Nórit, és igazából nem is volt tudatában annak, hogy mennyire hiányzik az életéből - egészen eddig a pillanatig.

- Oké! - lepte meg Szilvit, és átvonultak, mit vonultak, átviharzottak a szomszédos terembe. A bárban állt a bál. A máskor szolid középvezetők kigombolták ingüket, és John Travolta stílusban rázták a diszkót. A DJ valami nyolcvanas évekből itt ragadt fazon lehetett, Abbát és Boney M-et nyomatott, egy kis Bee Gees-szel megspékelve. Tomi a bárpultnál lehajtott egy adag fogalma-sincs milyen italt, középre perdült, és végre táncolt.

Szilvi le nem szakadt róla egész éjjel. Megittak még pár koktélt, egyre többet nevettek, a két test egyre szorosabban tapadt egymáshoz.

Mikor már kezdett kiürülni a táncparkett, a bárpultnál csak néhány részeg aludt fejét a pultra hajtva, és a DJ is lassú Diana Ross számokat játszott, Szilvi Tomi fülébe súgta rekedten:

- Gyere!

206-os volt a szoba száma, ahol Tomival megtörtént, ami megtörtént. Amint becsukódott utánuk az ajtó, egymásnak estek. Tomi ugyan tett néhány gyenge kísérletet arra, hogy hagyják abba ezt az egész őrültséget:

- Nézd, én nős vagyok. - magyarázta, miközben Szilvi nyelve a tarkóján kőrözött. - Nem érted? Szeretem a feleségemet! - Szilvi ekkor már a nyakát harapdálta. - Én...

A szavak végleg benne akadtak, mert a nő egy hirtelen mozdulattal a fotelbe lökte őt. Esélye se volt több. Szilvi térdre ereszkedett elé. A férfi megadóan hátradőlt a karosszékben, fejét hátrahajtotta, és lehúzta a cipzárját.

 Azt sem tudta, hogy élte túl a másnapot. Kavargott a fejében a sok-sok gondolat, hogy én ezt nem akartam, hogy történhetett meg ez az egész, ez egy csábító démon volt, meg hasonló hülyeségek. Az előadásokból konkrétan egy szót sem jegyzetelt le, az autópályán úgy száguldott haza, mint egy kába őrült.

Otthon sokáig ült még a ház előtt, a kocsiban. Próbált mély levegőket venni, hogy megnyugodjék, de egyre csak zúgolódott benne minden. Aztán nagy nehezen elhatározta, hogy ha már vétkezett, bevallja annak, akit igazán szeret.

Csengetett. Úgy állt az ajtóban, mint egy bűnbánó kisfiú. Mikor Nóri szélesre tárta az ajtót, már nyitotta volna a száját, hogy mindent beismerjen, de a felesége szinte feldöntötte őt. A nyakába csimpaszkodott, úgy ölelgette.

- Mi van, kicsim? - nevetett, kicsit zavartan, kicsit eltolva őt magától, mint aki a tettei után nem érdemli meg ezt, sőt, semmit sem érdemel többé ettől az asszonytól.

- Nagyon jó hírem van! - Ja, biztos szuper jól továbbképeztek, úgy, mint engem, gondolta magában Tomi ironikusan, de mondani nem mondott semmit, se ezt, se semmit az elmúlt éjszakáról, sohasem, mert Nóri a következő másodpercben egy terhességi tesztet nyomott az arcába, két csíkkal.

Vége