Kezdjetek el élni! 4. - Tényleg te vagy az?

Volna kedved megismerkedni? - Lemegy a találkozóra - Szíve szabályosan megfeleződött - Lejössz velem a mólóhoz? - Tényleg te vagy az?

 

           A következő héten ringlót hozott a fiú, és közben Rózsika néni bemutatta neki a svédasztalt pakoló „új lányt”. Zoli zöld szeme a lányra villant, és már tekert is el.

            Aztán egyre sűrűbben érkezett, mindig zamatos gyümölcsökkel. Nyár közepén hatalmas dinnyét pakolt ki a hátitáskájából, és már július végén hozta az első szőlőt. Majd őszibarackot, nyári almát, korai körtét.

            Katával soha egyetlen szót sem váltott.

            Az egyik ilyen alkalom után, amikor is Zoli szokatlanul hosszú ideig nézte a kövezetet felmosó lányt, Kata a következő üzenetet kapta a világhálón:

            „Kedves Gyöngy! Már egy jó ideje levelezgetünk, és szerintem egész jó kis barátság alakult ki közöttünk. Most pedig azt kérdezem: Volna-e kedved velem személyesen is megismerkedni? Ez az első és egyben utolsó lehetőség. Ha nemet mondasz, szépen elteszlek téged a „kellemes emlékek” fiókjába. Ha viszont igent, akkor legyél augusztus 20-án hat órakor a révnél. Várlak, Hegedűs”

            Három nap fontolgatás után Kata úgy döntött, elmegy a találkozóra. Nem baj, akár egyikük, akár másikuk csalódik, de ő nem akarta ezt a lehetőséget az „elpuskázott esélyek” fiókjába pakolni.

            A következő heteket teljes kettősségben élte meg a lány.

            Napközben dolgozott, és közben szép lassan szóba elegyedett Zolival, aki szinte már minden nap megjelent a fogadóban, szépen kezében véve ő is a tálcát, a porrongyot vagy a partvist. Így fele annyi idő alatt végeztek a dologgal, és tudtak beszélgetni, ismerkedni. Délután viszont a padlásszobában Hegedűssel merült órákig tartó beszélgetésbe. Az élet dolgait vesézték ilyenkor ki, szinte már teljesen feltérképezve a másikat.

            Mire elérkezett augusztus 20., Kata úgy érezte, szíve szabályosan megfeleződött. Benne Hegedűs és Zoli pontosan ugyanannyi helyet foglalt el.

 

            Ünnepség Tihanyban, varázslatos forgatag, utcai zenészek, kirakodó vásár…

            A lány épp fagylaltot nyalogatva nézegette a mutatványosokat, amikor valaki hátulról befogta a szemét.

            - Kipp-kopp, kopogok, találd ki, hogy ki vagyok! - dörmögte egy eltorzított, mély hang.

            - Fogalmam sincs, de engedj már el, mert lecsöpög a fagyim! - Aztán hirtelen hátrafordult. - Jé, szia Zoli! Hát te? Se bicikli, se hátizsák?

            - Nem. Tudod, a mai egy különleges nap a számomra. - Nekem is, gondolta a lány, teljesen összezavarodva.

            - És? Se barack, se szőlő?

            - Semmi. - forgatta ki a zsebeit nevetve a fiú. - De ha szeretnéd, meghívlak egy…

            Együtt sétáltak tovább, nézelődtek, beszélgettek, közben Kata hasába vándorolt egy sajtos lángos, a táskájába pedig egy bőrnyaklánc és egy csokor levendula… Mindez persze Zoli jóvoltából.

            - Lenne még egy meglepetésem - torpant meg a fiú. - Lejössz velem a mólóhoz?

            - Persze - hangzott a válasz. Úgyis hatkor lesz csak a randevúm, tette hozzá, persze csupán gondolatban.

            Tényleg igencsak meglepte Katát Zoli, amikor a kikötőben hirtelen beugrott az egyik csónakba, és elkezdte eloldani a csomót.

            - Mit művelsz, te őrült? - suttogta a lány, és égő fejjel nézett körül, hogy épp az orra előtt lopnak el egy csónakot.

            - Nyugi, a haveromé - Majd egy szertartásos mozdulattal invitálta őt be. - Üdvözlöm a „Jóbarát” fedélzetén. - A csónak ekkor megbillent, és Kata nemes egyszerűséggel Zoli karjaiba zuhant.

            Villámcsapás, égzengés… A lány annyira zavarba jött a testét-lelkét elárasztó érzéstől, hogy rögtön a csónak lehető legtávolabbi csücskében foglalt helyet. A fiú pedig evezni kezdett.

            Olyan volt az egész, mint egy tánc. Ringatózás a hullámokon, a tekintetek összekapcsolódása, a testek billegése, a napfény ragyogása a víz felszínén… Némán suhantak a Balatonon.

            Észre sem vették, hogy az aranyhíd egyre hosszabb, és egyre narancsosabb színű. Csak az apátság harangszavára ocsúdtak fel, jópárszáz méterre a parttól.

            - Te!  - rezzent meg Kata. - Hányat ütött?

            - Ha jól számolom, hatot - sápadt el Zoli.

            - Jesszusom! - pattant fel a lány, amitől persze megint elveszítette az egyensúlyát, - nekem hatkor…

            - Nekem kint kell lennem a mólón! - emelte a fiú az evezőket, kétségbeesett reménytelenséggel igyekezve a part felé.

            - Hová sietsz? Mi dolgod van neked hatkor a révnél? - lopta be magát a gyanú Kata szívébe.

            - Egy igazán értékes gyöngyöt kell megtalálnom. És neked?  - emelte fürkésző tekintetét felé Zoli.

            - Nekem meg, - esett le végleg a tantusz, - egy hegedűssel van dolgom. Aki fekete hajú és kék szemű. Elvileg.

            - Te butus Gyöngy - térdelt oda hozzá a fiú, megsimítva az arcát. - Hát nem tudtad, hogy a téli éjszakák hosszúak, - mutatott a copfjára, - a tenger pedig lehet sötétzöld is? Mondjuk az Adrián.

            - Nem baj, hogy a hajam se nem hosszú, se nem aranyszőke? És hogy csak magamban hordozom a gyöngyömet?

            - Nem baj… - folytatódott az egyre gyengédebb arcsimogatás.

            - Hát a hegedűdet hol hagytad?

            - A nevemben! - nevetett fel a srác. - Engedje meg hölgyem, hogy bemutatkozzam. Hegedűs Zoltán.

            - Istenem! - borult Kata a tenyerébe. - Hát tényleg te vagy az?

            - Én… És te? A vizsgáidra készülsz épp? - hangzott a gúnyos kérdés.

            - Nem vizsgáztam le. Otthagytam az egyetemet.

            - Már csak azt áruld el, hogy mi a csudát keresel Balatonligeten? Már vagy három hónapja.

            - Téged, Hegedűs.

            További szavakra nem volt szükség. Elkezdtek élni. Együtt.

 Vége