Álompasi

Álompasi márpedig nem létezik! - Valami mindig hibázdzik - Nincs meg bennem az a bizonyos plusz - Megmozgatott - Nem ő a kiválasztott - Hol voltam mindeközben én?  Mesélsz magadról?

Mindig is elhessegettem magamtól a gondolatot, mondván: álompasi márpedig nem létezik! Ismerkedem egy ideje férfiakkal. Már túl vagyok azon, hogy nincs egy normális pasi sem a földön, mert igenis léteznek helyes, kedves és értelmes hímnemű egyedek. Na de valami mindig hibádzik.

Ha jóképű, akkor egy értelmes mondatot nem lehet vele váltani. Ha sugárzik belőle az intelligencia, akkor rájövök, hogy fahumora van. Ha pedig viccesen és lazán elcsevegünk, akkor kiderül, hogy az erotikus szikrának a minimális nyoma sem lelhető köztünk.

Túlzás nélkül állíthatom, én vagyok a virtuális társkeresés egyik királynője. Fotóimat halálra dicsérik, lelkesen bocsátkoznak velem levélváltásba, és természetesen mindenki meg akar ... .

Érdekes, a való életben ennek gyökeresen az ellenkezőjét tapasztalom. Hiába vagyok nyitott a világra – a világ mintha nem lenne nyitott rám. Oké, jól elbeszélgetek bárkivel a metrón vagy a boltban, de a férfiak! Mintha tudomást se vennének létezésemről.

Még kifejezett kísérletezésekbe is belementem. Például hogy a bizonyos bűvös hét másodperces határon túl bámultam valakire. Vagy direkt tök lassan vonultam végig egy csapat építőmunkás előtt. Legfeljebb egy röpke visszapillantást kaptam. Ha egyetlen kósza füttyöt ki tudtam csikarni a brigádból, az már kész csodának számított.

Liza szerint a közvetlen erotikus sugárzás hiányzik belőlem. Helyes vagyok, kifejezetten jó az alakom, de nincs meg bennem az a bizonyos plusz. Hát igen, Liza arca inkább érdekesnek mondható, semmint finom vonásúnak, és a mérete is jópár számmal nagyobb az enyémnél. Mégis: válogatás nélkül szólítják le őt a pasik, és ha akarná, hetente mással lehetne együtt. Most már nem akarja: mára megállapodott feleség és anyuka lett. Kedvenc mondása: lotyóból lesz a legjobb feleség.

Ugyanez volt velünk kamaszkorunkban is. Liza havonta más sráccal járt. Ha belépett a terembe, sistergett a levegő. Dögivel kapta a szerelmes leveleket (akkor még nem volt Facebook meg Instagram), folyton letapizták a sulitársaink, és mindig disznó megjegyzéseket kapott az utcán. Tudom, tudom, „me too”, de őszintén: én emiatt irigyeltem.

Nekem mindig a legnyomibb srácok figyelme jutott, szemüveges számítógép-zseni, pattanásos biológus, hórihorgas piszkafa történész. Okos, de béna, magyarul.

Most is, egy ideje jókat beszélgetek ezzel a fura férfival. Lehel. Soha életemben nem ismertem ilyen hülye nevű pasit. Van benne valami, ez tény, megmozgatott. Penge levélváltásaink vannak, szinte sistereg köztünk a levegő. Pedig vicces, de szexről dumálunk a legkevesebbet. Egy fiktív körítésbe pakoltuk magunkat, és ez teszi érdekessé az egészet. Nem ér röhögni, de ilyenkor ő Neo, én meg Trinity. Képzeletünkben letöltjük a harcművészeti kiképző programokat, és küzdünk az ügynökökkel.

Csomó ideig nem kértem tőle fényképet, pedig általában ezzel szoktam kezdeni. Most hagytam, hadd sodródjunk a Mátrix-szal. Aztán egyszer ő ajánlotta fel, hogy akár meg is nézhetnénk egymást. Kaptafa-sztori: ő odáig lett tőlem, én meg tőle nem. Nem annyira. Cuki, de nem érzem azt a bizonyos lángolást. Olyan érzés, mint mikor Mr. Anderson megtudta az Orákulumtól, hogy nem ő a kiválasztott.

Egy napra rá, egy hajnali órában, mikor nem bírtam aludni, mert felriasztott egy szúnyog, és céltalanul kattintgattam a társkeresőn, hirtelen megláttam a képernyőn őt, az Áront. Mindig is ez volt a kedvenc férfinevem. Adatlap: magas, sötéthajú, zöld szemű, borostás és izmos. Fotócsere. Ez tényleg magas, sötéthajú, zöld szemű, borostás és izmos. Az álompasi?

Már aznap délután randi - vele. Az Oktogonon várom, ide rendelt, mert itt van a közelben az irodája. 18.15 és 19.30 között ér csak rá, előtte tárgyalás, utána tárgyalás. Valóban magas, sötéthajú, zöld szemű, borostás és izmos! Ajánlja, hogy együnk egy pizzát. Igaz, hogy előtte ebédeltem, de persze, legyen egy margarita. Javasolja, hogy sétáljunk ki a Városligetig. Tény, hogy épp reggel jött meg, és 35 fok van tűző napsütéssel, de persze, menjünk csak.

Több mint egy óra tömény randi, ömlik belőle a szó. Megtudom, hogyan nősült, csalták meg, vált el, házasodott újra, lett kétgyerekes apa, majd szürkült el a kapcsolatuk. Elmeséli, hogy anno bekerült a kézilabda ifi válogatottba, később vívásban magyar bajnok lett. Meghallgatom, hogy jogot tanult, majd elvégezte a nemzetközi mesterképzést, most az egyik legnevesebb ügyvédi irodában dolgozik. Eldicsekszik, hogy Újlipótvárosban van egy polgári lakása, emellett egy nyaralója Akaliban, tavaly Dominikán nyaralt, idén pedig a Maldív-szigetek a célpont. Ja, és ha még ez nem lenne elég, hetente háromszor súlyokat emel egy edzőteremben, ráadásul salsázni jár.

Én meg… Telefon csörren, gyors búcsú a Hősök terén, várják az ügyfelek, puszi, puszi.

Ballagok vissza az Andrássyn, görcsölő has, 35 fok, jön a rövid üzenet: neki megerősödött a vonzalma irányomban. Nyilatkozzak én is! De tüstént!

Hát igen, úgymond álompasi, pont kellő magassággal, sűrű sötét hajjal, világító zöld szemmel, vonzó borostával és kidolgozott izmokkal. De! Ez az egy óra csak és kizárólag róla szólt. Család, munka, lakás, hobbi – de hol voltam mindeközben én? Az egy óra alatt nulla darab rám vonatkozó kérdést tett fel nekem. Akárhogy is erőltetem az agyamat, nem emlékszem, hogy bármit is mesélhettem volna magamról. Aki ennyire én-központú, az hogy is lehetne önzetlen és odaadó?

Nem tudom, mennyire lettem volna képes mindezt a szemébe vágni, Messenger-en mindenesetre könnyebben megy. Nyomkodom a telefonomat, a dühtől némileg erőteljesebb ujjmozdulatokkal, úgy kell visszahőkölnöm, mikor egy robogós átvág előttem.

- Laura? – hallom a robogós hangját, miközben fékez, és veszi is le a bukósisakját. – Vagyis: Trinity?

- Nem hiszem el! Neo, te vagy az? – nevetek, telefonomat a táskám legmélyére süllyesztve. Totál kócos lett a haja a sisak alatt.

- Most jövök Zionból, - mondja félmosollyal, miközben kicipzározza bőrdzsekijét, - volt egy kis összetűzésem Mr. Smith-szel.

- Nekem meg jól jönne most egy kung fu program. – öklözök a levegőbe.

- Ráérsz most? – kérdezi, robogóját mellém tolva, némileg visszarántva a Mátrix-ba.

- Hát, végül is… - kezdem bizonytalanul, mire ő:

- Olyan meleg van, és fáradtnak is tűnsz. Mi lenne, ha leülnénk egy kicsit ide az árnyékba, beszélgetni, ismerkedni? Veszek neked egy hűsítő fagyit!

Nyaljuk az eper-vaníliát a fa alatti padon, neki csupa csokis lett az álla. Vigyorog rám, majd nekem szegezi a kérdést:

- Mesélsz magadról?

Vége