Mea Culpa 1. - Mint egy démon

Nem tehet semmiről - Nem volt önmaga ura - Egyetlen nő úszott - A gólya még mindig nem kopogtatott - Őt bámulja - Mint egy démon - Megdöbbent és csábító

Tényleg úgy érezte, nem tehet semmiről. A körülmények tehetnek róla, azok szerencsétlen (vagy talán szerencsés?) egybeesése. Egyszóval minden és mindenki más, csak ő nem. Nem volt önmaga ura. Egyszerűen csak megtörtént.

Hogy micsoda, ahhoz vissza kell mennünk egy kicsit az időben, úgy szombat reggelig, amikor Nóri és Tomi sietősen cuppanós puszit nyomtak egymás szájára, és mindketten el, a szélrózsa két különböző irányába. Nóri egy dunántúli kisvárosba, továbbképzésre, Tomi pedig az ország keleti csücskébe, Nyíregyházára. Egész hétvégés konferencia és előadássorozat.

Tomi alapjáraton utált mindenféle vidéki kiküldetést, de ezeket a hétvégi fejtágítókat különösképpen. Eleve úgy érezte, hogy százszor többet tud a témáról, mint az előadók, ám ez még csak a kisebb gond lett volna, ha legalább érdekesen beszélnek. De nem. Dögunalmas frontális prezentációk, alkalmanként egy-egy powerpoint-os illusztrációval.

Láthatóan minden résztvevő halálosan unta az egészet, többen igyekeztek diszkréten ásítani, Tomi szomszédja kibújt a cipőjéből, az elején lelkesen jegyzetelő stréberke már a pad alatt messengerezett – tisztára mint egy gimnáziumi kémiaóra.

Ebédszünetben mindenki megrohamozta a büfét, csak ő volt, aki a szalvétából kihámozta a szendvicset, és hazait falatozott. Nóri, a kis drága, mindig csomagolt neki tízórait, a kollégái is irigyen nézték, amikor a céghez hol padlizsánkrémeset vitt be, hol májasat.

Ez a nő, komolyan egy tündér, jobbat nem is kaphatna. Szorgos-dolgos, ráadásul kedves és jólelkű. Az együtt töltött több mint három év alatt ha ötször veszekedtek, akkor sokat mond. És ahelyett, hogy az angyalkájával töltené a hétvégét, itt kell rohadnia ezen az isten háta mögötti helyen.

Nem csoda, hogy mikor hat órakor véget ért a nap (és, ó, anyám, tudta, hogy másnap ugyanez, ugyanígy fog folytatódni), Tominak nem maradt másra ereje, mint felvánszorognia a hotelszobába, és végigdőlnie az ágyon. Lehúzta a zokniját, meglazította nyakkendőjét (kötelező ruhadarab), és egyetlen másodperc múlva elnyomta az álom.

Amikor felébredt, már szürkült odakinn. Kóválygó fejjel nyúlt a mobilja után, Nórit hívta, hogy milyen volt a napja, hogy van, de sípolt a telefon, „az előfizető nem kapcsolható”, atyaég ezeket még most is továbbképzik? Fél kilenc is elmúlt, na sebaj, nézzük, mit lehet itt tenni, mert hogy egy időre kialudta magát, az biztos.

Kiállt az erkélyre, pont a Sóstóra lehetett onnan látni, a nap utolsó sugarai festették narancsszínűre a vizet. A szálloda előtt gondozott park, kékes csempéjű medence. Egyetlen nő úszott csak a medencében, a bikini tökéletes testet takart (Takart? Igazából nem sokat...), úgy siklott a víz felszínén, mint egy sellő.

Na igen, meg kell mondani az igazat, Nóri korántsem volt ennyire karcsú, inkább amolyan ízléses töltött galamb. De úgy jó a nő, ha lehet rajta valami fogni, nem igaz? Nagy mell, széles csípő - legalább borítékolni lehet, hogy jó anya lesz belőle.

Hát ja, ez az anyaság-téma... Lassan fel sem érdemes vetni neki a dolgot, mert tudja, hogy tuti pityergés lesz belőle. Három év együtt és a gólya még mindig nem kopogtatott az ajtajukon. Pedig azért vettek egy plusz két félszobás lakást, hogy az a kis sarokszoba a leendő gyereküké legyen. Nórit néha rajtakapja, hogy ott sertepertél, rendezkedik, és persze azt is látja, hogy sokszor könnyes zsebkendők maradtak utána.

Ennek a nőnek itt lent a medencében tuti egy gyereke sincsen. Max. valami pénzes pasija, ha megengedhet magának egy ilyen flancos-flitteres fürdőruhát... Úgy emelkedik ki a partra, mintha egy filmsztár lenne. Gyerünk inkább enni egy pár falatot, elfogyott a házi-uzsi.

Lent az étteremben rácuppant a svédasztalra, és jócskán megrakott tányérral ült le az egyik félreeső asztalhoz. Nem szívesen csatlakozott volna senkihez, bár pár pofa ismerősnek tűnt a korábbi hasonló alkalmakról. De jobb volt egyedül, nyugodtan csámcsoghatta a brassóit, közben meg a neten elolvasta, hány arany-, ezüst-, meg bronzérmet nyertünk eddig az olimpián.

          - Szabad lesz? - erre riadt fel. Kicsit elnyújtott, nyávogós hangja volt a nőnek, aki hozzá kérezkedett, és akkor ismerte csak fel benne a medencés-bikinist, amikor leült vele szemben egy csirkecomb és görög-saláta társaságában.

          - Tessék csak - intett a férfi, de egy apró kelletlenség volt a hangjában. A nő is megérezhette ezt, mert bocsánatkérő mosolyt villantott rá, majd csöppnyi kézmozdulatokkal csöppnyi darabkákra cafatolta a húst.

Tomi megpróbált visszatérni a brassóihoz meg az olimpiai éremtáblához, de az ötödik perc után vette csak észre, hogy egyetlen falatot sem kapott be, és fogalma sem volt, ki az a Kapás Boglárka, Szilágyi Áronról nem is beszélve. Egy pillanatra tétovázott, aztán a nő felé sandított, és észrevette, hogy az őt bámulja. Feltehetően azóta bámulja, amióta nekikezdett a grillcsirkének. A haja kicsit vizes volt az iménti fürdőzéstől, még a szempilláján is ott gyöngyözött egy csepp. Valószínűleg vízálló a sminkje, ha nem kenődött el ennyi úszástól. Koromfekete volt a szemfesték és sötét ciklámenszínű a rúzs.

Egyszer Nóri is megpróbálta így kisminkelni magát, de aztán nevetve letörölte az egészet. Nem illettek hozzá az erős színek, a szőke puha hajához legfeljebb némi pasztell passzolt. De ez a nő... Mint egy démon, úgy fixírozta!

A következő pillanatban Tomi szoborrá dermedt. A széke peremén megérezte a nő lábát. Kibújhatott a cipőjéből, és az asztal alatt dugta át harisnyás lábfejét, ami hozzáért az öltönynadrágjához. Két szempár kapcsolódott össze, egy megdöbbent és egy csábító.

Folyt. köv.